Karácsony az Újfehértói Szociális Szolgáltató Központban
Feltöltve: 2025-12-23
Intézményünkben most is mint minden évben nagy volt a készülődés karácsony előtt, hiszen nagyon sokféle tevékenységet végzünk, az ellátotti létszám is jelentős. A telephelyek feldíszítésén kívül az ünnepet megelőzően megvendégeljük az ellátottakat különféle finomságokkal.
A Mártírok úti intézményben a húsleves, töltött káposzta, bejgli került az asztalra, amit a jelenlévők jó étvággyal fogyasztottak el. Az Eötvös úton is hasonló menüvel vártuk a hozzánk érkezőket. Megtisztelt bennünket jelenlétével Dr. Hosszú József Polgármester Úr, valamint Juhász Imre kanonok, illetve Mézes Attila Plébános Úr is.
Daróczi Sándor a Művészeti iskola Igazgatója eleget téve felkérésünknek, tanítványaival együtt (Bagoly Olívia, Tóth Alexandra, Bige Noémi Zsófia, Finta Mirella) gyönyörű karácsonyi dallamokkal varázsolta el az ünnepség résztvevőit.
Dr. Hosszúné Dr. Vass Angelika által kezdeményezett anya-lánya karácsonyi díszek értékesítése után befolyt összegből a család és gyermekjóléti szolgálat munkatársai a hátrányos helyzetű gyerekeknek játékot, édességet, tartós élelmiszert, tisztálkodási és tisztítószereket vásároltak, melyet az ünnepet megelőzően juttattak el a rászoruló családoknak.
A KOSZISZ Szent István Gimnáziumból is gondoltak a szépkorúakra a 10. B osztályos diákok, és osztályfőnökük Balázs Mariann kíséretében, az emlékezetes műsor mellett még megajándékozták saját sütésű mézeskaláccsal is a bentlakókat.
Az idősek otthonába ellátogattak az Istenszülő Oltalmáról elnevezett iskola pedagógusai és tanulói, Dr. Sivadó Csaba Paróchus Úr vezetésével, akik szép műsorral örvendeztették meg az otthonban lakó időseket.
A Körkép Kulturális Egyesület tagjai is színvonalas előadással készültek számunkra, melynek elnöke Molnár Károlyné köszöntötte a lakókat. Daróczi Sándorné művészeti vezető zongora, és férje, hegedű kísérete tette feledhetetlenné a kórus által előadott ünnepi énekeket és verseket.
Meglátogatták még az Időseket a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény újfehértói nevelőszülőknél élő gyerekek csapata is, Elek Ádám segédlelkész és Veszprémi Tiborné nevelőszülői tanácsadó társaságában. Különlegesen szép énekkel tették hangulatosabbá az ünnepre készülődés idejét.
Köszönjük a hozzánk érkezőnknek azt, hogy megszépítették az Idős emberek karácsonyát!
Áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok a város minden lakójának!
Puhola Józsefné
Intézményvezető
























































