Szociális munka napja

Feltöltve: 2024-11-27

November 12-én tartják világszerte a szociális munka napját, ami arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet erre, az olykor láthatatlan, mégis jelentőségteljes hivatásra.

A szociális területen dolgozók a társadalom azon rétegeivel foglalkoznak nap mint nap, akik segítséget kérnek, vagy segítségre szorulnak. Sokan nem sejtik, mennyi önkéntes, másokon segíteni kívánó szociális munkás és komolyan felkészült szakember dolgozik szerte az országban, akik nélkül nem működhetne az ágazat. A szociális intézmények hálózata szinte láthatatlannak tűnik azok számára, akik nem ezen a területen dolgoznak.

Munkánk során támogatást nyújtunk az arra rászorulóknak, képviseljük az érdekeit azoknak, akik számára az sokszor lehetetlen.

Célunk, hogy a környezetünkben élőnek célzottan segítsünk, és ezzel hozzájáruljunk hátrányaik csökkentéséhez, illetve azok további növekedésének elkerüléséhez, ezáltal szociális helyzetük javításához. A személyes gondoskodás különböző formáival, speciális programokkal, adományokkal (ruhanemű, bútor, élelmiszer), igyekszünk segíteni a környezetünkben élőknek.

E jeles nap alkalmából egész napos program keretében az ország egyetlen interaktív parkjában a szarvasi Mini Magyarország makettparkját, illetve hazánk legnagyobb arborétumát idegenvezető segítségével ismerhettük és csodálhattuk meg.

Puhola Józsefné

Intézményvezető

 

 

 

 

 

 



Legfrissebb híreink