Erzsébet tábor

Feltöltve: 2023-08-14

Az elmúlt héten került sor ebben az évben a második nyertes pályázatunk megvalósítására.

A Család-és Gyermekjóléti Szolgálatunk munkatársai színes programokkal várták a gyerekeket, akik szívesen készítettek kézműves termékeket, a játékos sportvetélkedőkön is lelkesen vettek részt.

Ez alkalommal is ellátogattunk a hajdúdorogi strandra, hiszen ezt a programot nagyon kedvelik a gyerekek. Egy közelben lévő tanyára is elvittük a tábor résztvevőit, ahol kedvesen fogadtak bennünket, megismertettük a gyermekekkel a tanyán élő állatokat. A tábor utolsó napját a debreceni Kerekerdő Élményparkban töltöttük, ezt is nagyon élvezték a gyerekek, közös fagylaltozásra is sor került. Minden táborozó számára napi négyszeri étkezést biztosítottunk.

Reményeink szerint minden gyermek jó emlékekkel távozott, a tábor utolsó napján többen is jelezték, hogy örülnének, ha jövőre is alkalmuk nyílna táborozásra.

                                                                                                                                                     Puhola Józsefné

                                                                                                                                                     Intézményvezető

 

                          



Legfrissebb híreink